BALLAGÁS 

_________________________________________

Május elején elballagtak végzős diákjaink. Hagyomány, hogy az ünnepségen egy 12.-es tanuló verssel, egy másik ballagó pedig beszéddel búcsúzik. Az alábbiakban olvashatjátok Kulcsár Krisztián az ünnepségen elhangzott saját költeményét, illetve Szűcs Rebeka búcsúbeszédét.

Kulcsár Krisztián 12. C:

Hullám

Szél emelte hullámokon,

A végtelen nagy tengeren,

Évmilliók óta már, hogy

Együtt utazol énvelem.

De nem hajón, nem csónakban.

A hullámba kapaszkodunk.

S összekötve életünket

Újabb életet áldozunk.

Testünk, mely a jelennek él,

Halott, mint a parti hullám.

Az idő súlya ezernyi

Hullám-erővel zúdul rám.

A hullám, mi magasba tart

- És az ég felé felszökell-,

Az a hullám, mi partra tör,

És minket egymástól lök el.

Együtt élünk, együtt halunk.

Egyek vagyunk, egy nagy lélek.

Szeretlek, mint vizet a szél,

S úgy formállak én is téged.

És ha hullámunk partot ér,

Majd szétterülve elveszik,

Partot járva keresem majd

Emlékek apró gyöngyeit.

_________________________________________

Ballagási beszéd

Kedves Vendégeink, Tanáraink, ballagó Társaim, alsóbb éves Diáktársaink!

Engedjék meg, hogy évfolyamtársaim képviseletében megosszam Önökkel a ballagási búcsúgondolataimat.

Hamarosan tanáraink elengedik kezünket, felnőtté válunk, megmérettetünk az érettségi vizsgákon és indulhatunk távolabbi céljaink felé. Szabó Pál szavait idézve: „Eddig csak álmodtunk, terveztünk még, most valóra válhat minden, ami szép… s hogy szép lesz-e, csak rajtunk áll”. Álmainkat csak akkor érhetjük el, ha kitartóak vagyunk, és kellő akarattal rendelkezünk. Bertold Brecht szerint: „Egyszer mindent elér az ember, azt is, mi most még messze cél. Csak küzdj és áldozz, ne csüggedj el, s győzelmed lesz a hősi babér.” Az emberek mindennapjaiban ott rejlik a kihívás. A kitűzött célnál, amiért harcolunk fontosabb a küzdés milyensége. Nem mindegy, hogy hogyan kerülünk ki egy erőpróbából emelt fővel, emberként vagy szégyenkezve, netán meghasonulva önmagunkkal.

Iskolánk eddig menedék volt számunkra, sokszor úgy éreztük, bezárt bennünket, de egyúttal meg is védett. Most, akár a pitypang bóbitái, kirepülünk szerte a nagyvilágba. A repülés a bóbiták számára esélyt, lehetőséget jelent az új életre, az önállóságra. Eltávolodnak ugyan az anyanövénytől, de magukkal visznek egy aprócska magot, amelyben elraktározták a legfontosabb információkat. Velünk is pontosan ez történik. Négy, öt éven keresztül gyűjtögettünk ismereteket tantárgyakról és a világról, barátságokat kötöttünk, szerelmek szövődtek, megéltünk együtt számtalan boldog és szomorú pillanatot. Mostanra a magok kifejlődtek és várják, hogy szárnyat bonthassanak a jövőben.

Köszönjük a vezetőségnek, a fenntartónak, hogy biztosította az iskola zavartalan működését, jobbá, szebbé, modernebbé, otthonosabbá tette azt. Köszönjük iskolánkért és értünk végzett fáradságos, felelősségteljes, önzetlen munkájukat.

Tanárainknak köszönjük a törődést, biztatást, a dicséretet, a szidást, a szeretet, gondoskodást és a szigort. Fiatalok vagyunk, lázadók, tettre készek. Lázadásainkat természetesen nem lehetett egyszerű elfogadni, megérteni, kezelni. Hálásak vagyunk a bizalomért és a biztatásért, amit kaptunk.

Köszönetünket fejezzük ki az iskola minden dolgozójának, akik intézték ügyeinket, megoldották ügyes-bajos dolgainkat.

Köszönjük az iskolai Szülői Munkaközösség és az évek során aktívan közreműködő, segítő szülők munkáját is! Önök álltak szinte valamennyi rendezvényünk, ünnepségünk hátterében és biztosították a lehető legjobb feltételeket.

Egy virág növekedéséhez szükség van éltető napfényre, levegőre, tápláló esőre, megtartó földre. Kedves Szüleink, Nagyszüleink! Önök a mi kis virágéletünkben a napfény és az eső, a család a mi földünk. Köszönjük, hogy eddig felneveltek, figyelemmel kísérték sorsunkat, segítettek rajtunk, ha támaszra volt szükségünk, mellettünk álltak, akár jók, akár rosszak voltunk, megteremtették az anyagi hátteret. Könnyük most talán értünk hullik. Lehet, hogy egyikünk, másikunk más városban, más országban tanul, dolgozik tovább, de mi egész életünkben az Önök gyermekei maradunk. A családi kötelékek pedig reméljük, hogy az évek során csak erősebbé válnak.  Halász Judit gondolatát szeretnénk átadni: „A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes. Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres. Az örökös vándorút véget soha nem ér. S ha nincsen gyökerünk - elvisz a szél.”

Kedves Diáktársak! A tanulói, iskolai közösség úgy fonódik össze, akár a pókháló. Láthatatlan, áttetsző fonalakkal, amelyek el tudnak ugyan szakadni, de újra lehet szőni őket. Mi is egy hálónak a részesei vagyunk. Összefűznek minket a közös emlékek, rendezvények, ünnepek, a fiatalság, a technikai eszközök, amelyekkel bárkit, bárhol, bármikor elérhetünk. Ne tévesszük szem elől soha azt, hogy mi mindannyian egy nagycsaládhoz, a Bajzához tartozunk/tartoztunk. Évek múltán, ha az utcán találkozunk, legyen egy pár kedves szavunk egymáshoz! Most, ha úgy érezzük is, hogy a lecke túl nehéz, akkor is legyen elég kitartásunk! Ne csak fogadkozzunk, hanem szorgalmasan tanuljunk, hogy az érettségin ne nagyon kelljen izgulnunk! Emelt fővel, Bajzás diákhoz méltóan jelenthessük, hogy teljesítettük kötelességeinket.

Kedves Ballagó Társaim! Elérkezett a búcsú pillanata.  Végezetül Goethe szép szavaival biztatom magunkat:

„Keresd az életben mindig a szépet,

Ragadd meg azt, amit más észre sem vesz,

S hidd el, ha sokszor durva is az élet,

Mindig találni benne kellemest és szépet.”

Szűcs Rebeka Zsuzsanna 12. C