|
|
"Van hozzá energiád?"
Interjú Sőreginé Kovács Krisztina tanárnővel
Az iskola matematika és természettudományos-munkaközössége a tanévben sikeresen pályázott a „Van hozzá energiád?” című munkájukkal. A pályázati összegből az intézmény, a munkaközösség felszereltsége gazdagodott, a kutatás sikereiből a diákok gyarapodhattak. A projektről Sőreginé Kovács Krisztina tanárnőt kérdetem.
- Hogyan találtak rá a pályázatra? - Az iskolánk fenntart egy úgynevezett pályázatfigyelő szoftvert, így az ilyen pályázatokról Bodonyiné Balog Erzsébet igazgatóasszony a munkaközösségi megbeszéléseken ad tájékoztatást vagy személyesen megszólítja az érintett munkaközösség vezetőjét. Ez egy eléggé általános pályázat, amelynek célja a „közoktatásban működő tehetséggondozó műhelyek támogatása”. Nincs előre kijelölt célcsoport, mint például a természettudomány vagy a történelem. Igazgatónő úgy gondolta, érdemes lenne neveznünk. Innen indult az ötlet.
- Mi lett a pályázat témája? - A megújuló energiaforrások feldolgozása, megismerése kirándulásokkal, saját készítésű előadásokkal.
- Kik és mit dolgoztak az iskola anyagán? - Hárman készítettük: Budai Csilla tanárnő, Szénási Andrea tanárnő és jómagam. Igen kevés időnk maradt, de folyamatosan lelkesítettük egymást. Nagyon sok szempontnak kell megfelelni egy ilyen anyag megírásakor. Szerencsére azonban az igazgatóasszonytól óriási segítséget kaptunk. Az összeállításunk elbírálása február 15-ére esett. Elképzeléseinkben azokat a természettudományok iránt érdeklődő diákokat szerettük volna megcélozni, akiket jól ismerünk és meg tudunk „mozgatni”. Így a 9. és a 10. osztályokból szólítottuk meg a reáltagozatosokat. Érdekes módon a pályázat a 15 diák nemek szerinti megoszlását is kikötötte, ezért tíz lányra és öt fiúra gondoltunk. A fiúk bár eleinte kevesebben voltak, de érdeklődőbbek lettek, mint a lányok, ezáltal a műhely munkája még tágabbá vált, mint 15 fő.
- Mi motiválta Önöket? - Ez a csoport nem csak az alternatív energiák fizikai, műszaki részével ismerkedett meg, hanem egy kis gazdasági, pénzügyi ismerethez is jutott. Ebben nagy szerepet játszott ezen projektrész vezetője, Szénási Andrea tanárnő. A gyerekek megismerkedtek a statisztikával, azzal, hogyan kell például hitelkérelmet írni egy vállalkozás beindításához. Ennek kapcsán a csoport a hatvani OTP Bankban tett egy látogatást, ott ők maguk is számolhattak foglalkozások keretében. A pályázati eszközkeretből vásárolhattunk az iskolának grafikus kijelzésű, programozható számológépeket, amelyeket hasznosítani lehet majd gazdaságismereten, emelt matematika órákon függvényábrázolásra, deriválásra, integrálszámításra, statisztikai számításokra. Hozzájutottunk új pendrive-okhoz a képek, prezentációk elektronikus tárolása céljából és pénzügyi számításokhoz használatos példatárakhoz. Minden, a pályázat keretében elköltött pénzről számlákkal kell elszámolnunk. Ezt a részt én vállaltam magamra.
- Milyen kutatási területet választottak? - Az első megbeszélésünkön kifejtette mindenki, hogy mit szeretne ebből a projektből szellemileg profitálni. Elmondtuk, hogy számítógépes, internetes ismeretekre lesz szükség, s hogy ezen ismereteket is bővíteni fogjuk. Először csapatokat alkottak a diákok, majd egy-egy kutatási területet választottak ki az általunk felsorolt 20-22 téma közül. Végül a következőkre esett a választásuk: vízenergia, napenergia, geotermikus energia, energiatakarékos otthon és az alternatív üzemanyaggal meghajtott autók. Önálló kutatómunka keretében dolgozták fel a témákat, s prezentációt készítettek. A prezentációkat a tehetséggondozó műhely keretei között már elő is adták. Emellett természetesen más területeket is megismertek a kötelező kutatásukon kívül.
- Hova látogattak el a kirándulások keretében? - A megújuló energiához kapcsolódóan elsőként a paksi atomerőműben kirándultunk, hiszen az atomenergiát a megújuló energiákhoz sorolják. Mivel az erőmű saját idegenvezetővel rendelkezik, helyben ismertük meg az üzem működését. Előtte egy órában Budai Csilla tanárnő gyűjtötte össze a legszükségesebb fizikai, kémiai ismereteket, hogy nagyvonalakban átlássuk a technológiát. Pakson az elméleten túl az üzemeltetés, az építkezés részletei bontakoztak ki előttünk. A legérdekesebb résznek az üzem területén kialakított látogatási útvonalat találtuk, amelyet a 16. életévüket betöltöttek tekinthettek meg. A második kirándulásunk a szélenergia feldolgozásához kapcsolódott Bőnyben. A harmadik út a biomassza részleggel üzemelő Visontára vezetett. Egyébként egy iskolai előadás kapcsán gondoltunk erre a lehetőségre. Azért választottuk célirányosan ezeket az üzemeket, mert Budai Csilla tanárnőnek és nekem volt tanítványaink dolgoznak a mérnöki szakterületen. Az ő példájuk jól mutatja, hogy egy vidéki iskolából is el lehet jutni jól képzett mérnöki pályára.
- Szerveznek majd egy „tehetségnapot”. Hogyan fog ez a nap kinézni? - A program leírásában nekünk komolyan részleteznünk kellett, hogy mi a végső célunk ezzel a harminc órás programmal, mit várunk a gyerekektől és hogy várjuk-e az egész folytatását. Maga a pályázat ajánlotta fel, hogy egy tehetségnappal zárjuk le a műhely munkáját. Úgy tervezzük, hogy a 9., 10. és 11. évfolyamon tanulóknak bemutatjuk, mit gyűjtöttek a diáktársaik. Június 9-én, szerdán fog erre a napra sor kerülni. Hogy mindenki beleláthasson, de azért a tanítást is meg tudjuk szervezni, évfolyamonként egy-egy témát az érdeklődésüknek megfelelően fogunk összeállítani. Szeretnénk bemutatni a prezentációkat, beszélgetni a diákok személyes tapasztalatairól, majd egy kérdőívet kiosztani. Egy társaságnak 45 percet szánunk. Mellette egy kiállítás fogja megmutatni a pályázat keretében nyert tapasztalatainkat, élményeinket. Így az egész diáksággal meg lehet ismertetni az energiafelhasználás legmodernebb fajtáit. Ez azért is nagyon fontos, mert a mai gazdaságot előremozdító kutatásokról beszélhetünk. Elgondolkodhatunk, hogyan lehetne a legújabb kutatási eredményeket bekapcsolni egy kisváros életébe. Megoldásra vár néhány, akár Nobel-díjat jelentő probléma is. Az egész munkáról pedig több oldalas dokumentációt kell készítenünk, majd a beszámoló megjelenik a helyi sajtó hasábjain, az interneten és az iskolaújságban.
- Kíváncsian várjuk a „tehetségnapot”. Köszönöm a beszélgetést.
Hartyányi Arnold 11. C
Interjú Sándor Viktóriával a „Van hozzá energiád?” című pályázatról
Viki részt vett a pályázat keretében megvalósuló kutatási programban. Elmondta, milyen élményekkel gazdagodhatott a pályázat jóvoltából.
- Hogyan kerültél be a programba? - Egy matekórán hallottam róla Szénási Andrea tanárnőtől. Elgondolkoztam rajta, hogy igazán szórakoztató és egyben tanulságos lesz ez a program. Emellett előremozdított az, hogy ez a téma nagyon is érdekel.
- Mi motivált? - A mai világban szükség van a megújuló energiaforrásokra. Meg akartam tanulni, hogy ezeket az energiákat hogyan állítják elő, hogyan működnek.
- Mit vártál a pályázattól? - Tanulni akartam az energetika ezen irányában, információkat akartam gyűjteni. emellett csapatépítést is vártam a programtól, hisz 3-4 ember együtt dolgozott, és a kirándulások során is együtt ment a sok tanulni vágyó fiatal.
- Mit tanultál belőle? - A megújuló energiaforrások minden formáját megtekintettük, beszéltünk róla és elméleti anyagot is sokat tanultam. A szélerőmű működésével, az atomenergia termelésének mozzanataival, a biomassza hasznosításával ismerkedtem meg, és még sok érdekes dolgot tanultam.
- Mire emlékszel a legszívesebben? - Legszívesebben a Visontai erőmű látogatására emlékezem vissza, ahol a hőerőművet és a biomassza fontosságát tudhattam meg. Fantasztikus élményekkel gazdagodtam a Paksi kirándulás során. Minden utazás és óra kellemes hangulatban telt számomra.
- Köszönöm a beszélgetést.
Hartyányi Arnold 11. C
|